Meteoroktól a Vénusz-átvonulásig
Az elmúlt esztendőben is számos érdekes és figyelemreméltó csillagászati eseményben lehetett része mindazoknak, akik esténként fel-felnéztek az égre. A 2012-es év is bővelkedik hasonló tüneményekben. De lássuk, mi vár ránk idén!
2012 – szökőév
Az idei esztendő mindenképpen különleges lesz abban a tekintetben, hogy 365-ször ébredhetünk fel reggel. A szökőév olyan év, amely több napot tartalmaz az év szokásos hosszánál azért, hogy a naptárt szinkronba hozza a csillagászati (tropikus évvel) vagyis az évszakok szerinti idővel.
Az évszakok és a csillagászati események nem egész számú napok szerint ismétlődnek, ezért a naptár, ami ugyanannyi napot tartalmaz, minden évben elcsúszik a világ eseményeihez képest. Ha időnként beillesztünk egy plusz napot az évbe – vagy egyéb módon időnként módosítunk az év hosszán – akkor ez a csúszás korrigálható.
Szökőév minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a négyszázzal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek négyszázzal is oszthatók. Ez alapján tehát szökőév volt 1988, 1992, 1996, 2004, 2008, és szökőév lesz 2012, 2016, 2020. Nem volt viszont szökőév 1700, 1800, 1900 és ugyanígy nem lesz majd 2100, és 2200 sem.
A szökőnap február 24-e és nem 29-e, mint ahogyan azt sokan rosszul tudják. Ennek oka a római naptárban keresendő, amelyben Julius Caesar kihirdette, hogy „a március kalendasa előtti 6. nap kettőztessék meg”, mely a mai naptárunk szerint február 23. napjának felel meg, melyet a szökőnap követ.
Január 3-4. – Quadrantida meteorraj
A legintenzívebb, minden évben visszatérő meteorraj január elején okoz szép látványt az érdeklődők számára. A rajt 1825-ben fedezte fel Antonio Brucalassi és azért nevezték el Quadrantidáknak, mert a XIX. században némely csillagatlaszban a Hercules, Bootes és Draco csillagképek között volt még egy konstelláció, melyet Quadrans Muralisnak neveztek. Ezt a mai csillagtérképeken már nem jelölik, területe beolvadt a szomszédos csillagképekbe.
A legutóbbi évekig úgy gondolták, hogy a Quadrantidák egy régi, pályáján nagyon szétszóródott áramlat. Azonban a néhány évvel ezelőtt újra elvégzett analízis eredményeként ma már inkább egy fiatal, csak nagyjából 500 éves rajnak tekintik. Ez azt jelenti, hogy a meteoroid részecskék keletkezésért felelős szülőobjektum még mindig a törmelék között található. Ezt az objektumot egy kisbolygóval azonosították, ami elképzelhető, hogy egy éppen inaktív fázisban lévő üstökös
A meteorraj óránként képes akár 40 meteort is produkálni. A csúcspont általában január 3-án és 4-én következik be, de néhány meteor már 1-től 5-ig látható. Mivel a Hold nem sokkal éjfél után első negyedében lesz, legjobban egy kellően sötét helyen, éjfél után láthatjuk meg a legtöbb meteort, melyeket látszólag az Ökörhajcsár csillagképből indulnak ki.
Február közepe és március – Garradd üstökös
A C/2009 P1 (Garradd) elnevezésű üstököst G. J. Garradd fedezte fel 2009. augusztus 13-án készült felvételeken, az ausztráliai Siding Spring Obszervatóriumban. Ez egyelőre a 2012-es év egyetlen, fényes üstököse lesz. Februárban és márciusban a Garradd a Hercules a Draco csillagképben fog mozogni, a szabadszemes észlelhetőség határán. Kisebb távcsövekkel az északi égbolton egész éjjel megfigyelhető lesz.
Március 3. – Mars szemben áll a Nappal (oppozíció)
A vörös bolygó ezen a napon pontosan a Nappal szemben áll. Ilyenkor a teljes korongját megvilágítja központi csillagunk. Az oppozíció egy naprendszerbeli égitest szembenállása a Nappal a Földről nézve. Az oppozícióban levő égitest éjfélkor delel.
Március 14. – Vénusz és a Jupiter együttállásban
Az esti égen a két fényes bolygó egymáshoz igen közel lesz látható, alig 3 fokon belül. A Vénusz a Föld pályáján belül, a Naptól mintegy 108 millió km-re kering, a Naprendszer legnagyobb bolygója, a Jupiter pedig több mint 778 millió km-re rója a Nap körüli köreit. Így a két bolygó egymáshoz való közelsége természetesen csak látszólagos. A jelenség kora este figyelhető meg a délnyugati égbolton.
Március 20. – tavaszi napéjegyenlőség
A napéjegyenlőség az az időpont, amikor a nappal és az éjszaka hossza megegyezik. A Nap ekkor keleten kel, nyugaton nyugszik, ugyanannyi időt tölt a horizont alatt, mint felette. A tavaszi napéjegyenlőség március 21., az őszi szeptember 23. környékére esik.
A tavaszi napéjegyenlőségkor Nap közvetlenül az Egyenlítő felett fog delelni. Ezen a napon a nappal és az éjszaka egyenlő hosszúságú lesz.
Április 15. – Szaturnusz oppozíciója
A Naprendszer egyik ékköve, a gyűrű bolygó a Földről nézve ekkor pontosan a Nappal szembe fog állni, éjfélkor delel, és a teljes korongját ekkor világítja meg legjobban a Nap. A Szaturnusz azonban még így is majdnem másfél milliárd km-re lesz bolygónktól.
Április 21–22. – Lyridák meteorraj
A legrégebben ismert meteorraj az áprilisban megfigyelhető Lyridák áramlata, melyről 2600 éves feljegyzéseink is vannak. Erősen váltakozó aktivitása miatt azonban „hivatalosan” csak 1835-ben fedezte fel Dominique Arago, francia csillagász. Szervezett megfigyelési kampányok során erősítették meg létezését, majd ezt követően találták meg korábbi kitöréseit a régi feljegyzésekben. Később az 1861-ben napközelben járt C/1861 G1 (Thatcher)-üstököst azonosították a meteorraj forrásaként.
Mivel az üstökös keringési ideje 415 év, pályahajlása pedig 80 fok, pályája csak lassan változik, ezért lehet régóta észlelni a belőle származó meteorokat. A csúcspontban átlagosan 20 meteort figyelhetünk meg, ami nem túl magas, ám időnként 90 feletti kitörések is előfordultak, melyek viszont már igen látványosnak mondhatók. Az utolsó sajnos 1982-ben volt. Ha meghosszabbítjuk a fényes meteorpályákat, látszólag mindegyik a Lyra (Lant) csillagkép felé mutatnak, amiről ez a raj kapta a nevét.
Április 28. – Csillagászat Napja
A Csillagászat Napja évente megrendezésre kerülő esemény. Világszerte egyre szélesebb körben ünneplik, mely az USA-beli Astronomical League ajánlása alapján 2012-ben április 28-ra esik. A Csillagászat Napja „mozgó ünnep”, a holdfázishoz igazodik, és általában az első negyedhez legközelebbi szombatra esik.
Ilyenkor a csillagászat szerelmesei, amatőrök saját távcsöveikkel az utcákon, tereken mutatják meg az éppen látható égi látványosságokat a járókelőknek. 2011-ben ez az ünnep május 7-én volt, amikor Szegeden közel négyezren tekinthettek (link: http://szegedma.hu/hir/szeged/2011/05/galilei-elmeny-a-dom-ter-fotok.html ) bele a Dóm téren felállított távcsövekbe.
Május 5–6. – Eta Aquarida meteorraj
Ez a meteorzápor a Halley-üstökösből visszamaradt por – maga az üstökös 1986-ban járt utoljára Föld-közelben, manapság az Uránusz pályáján túl található. A Föld a visszamaradt port májusban és októberben keresztezi: májusban az Éta Auqaridákat, októberben az Orinoidákat csodálhatjuk. A meteorok nagyon gyorsak, viszont rendkívül hosszú utat tesznek meg, épp ezért nagyon látványosak a sárgás színű, maguk után fénylő csíkot húzó rajtagok.
Az Eta Aquarida egy átlagos meteorraj, körülbelül 10 meteor óránkénti megjelenésével. A raj csúcspontja általában május 5-én és 6-án következik be, azonban ha jó égboltot fogunk ki hajnalban, már május 4–7-e között is láthatóak a meteorok. A telihold valószínűleg elnyomja majd a halvány rajtagokat, de a legfényesebbek igen vakító csíkot hagyva maguk után az Aquarius (Vízöntő) csillagkép irányába tekintve, a keleti égbolton éjfél után, távol a város fényeitől láthatóak.
Május 20. – Gyűrűs napfogyatkozás
Az idei ég leglátványosabb eseménye egy gyűrűs napfogyatkozás lesz, mely tőlünk sajnos nem lesz látható. Az esemény Dél-Kínában kezdődik, majd Japán déli részén és a az északi Csendes-óceán lesz látható, hogy az Egyesült Államok nyugati részén érjen véget. Részleges napfogyatkozás lesz majd látható az egész Kelet-Ázsiában és a legtöbb észak-amerikai államban.
Napfogyatkozáskor a Hold árnyéka a Földre vetül. Részleges napfogyatkozás alkalmával a Hold a napkorongnak csak egy részét takarja le, teljes napfogyatkozás (totalitás) alkalmával maximum 7,5 percig az egész korongot elfedi. Ekkor a Földre vetülő holdárnyék területén besötétedik az ég, láthatóvá válik a napkorona és néhány fényesebb csillag. Teljes napfogyatkozás a földfelszín adott pontjáról ritkán látható. A gyűrűs napfogyatkozás alkalmával a Hold kisebbnek látszik a Földről, mint a Nap, aminek oka, hogy a Hold és a Nap földtávolsága is változik. Ilyenkor a napkorongból egy keskeny gyűrű látható marad a Hold pereme körül. Évente legalább kettő és legfeljebb öt napfogyatkozás következik be.
Június 4. – részleges holdfogyatkozás
A jóval látványosabb teljes holdfogyatkozáshoz képest a részleges fogyatkozás során a Föld árnyéka csak kismértékben fedi el a teliholdat. Sajnos ez a jelenség hazánkból nem lesz látható, de a legtöbb ázsiai országban, az ausztráliai kontinensen, a Csendes-óceán térségében és az amerikai kontinensen megfigyelhető lesz.
Holdfogyatkozás során a Föld árnyékkúpja a Holdra vetül. Ha a Hold teljesen nem merül el az árnyékkúpban, részleges a holdfogyatkozás, ha teljesen belemerül teljes a holdfogyatkozás, ami maximum 2,5 órán át tart. A Hold teljes holdfogyatkozáskor sem tűnik el teljesen, hanem vörös fényben dereng, mivel a Föld légköre megtöri a napfényt, és a vörös színű sugarakat saját árnyékkúpjába vetíti, míg a légkörön áthaladó kék sugarakat jórészt kiszórja. Évente legfeljebb két teljes holdfogyatkozás lehetséges.
Június 5–6. – A Vénusz átvonulása a Nap előtt
A jelenség a napkorong északi felén zajlik 22:12–04:48 között. Hazánkból a belépés nem látszik, csak a 02:49-es napkelte utáni kilépési szakasz. A Vénusz 62 ívmásodperc átmérőjű korongja vonul végig a Nap előtt. Európa legészakibb részén a teljes jelenség megfigyelhető, ugyanúgy, mint 1769-ben Vardȏn (Norvégia).
A Vénusz Nap előtti átvonulása egyike a legritkább eseményeknek. Legutóbb 2004. június 8-án figyelhettük meg a „Fekete Vénuszt”, melyet Európa-szerte milliók követhettek figyelemmel. Az érdeklődés óriási volt, hiszen az azt megelőző utolsó ilyen jelenség 1882-ben volt észlelhető. A jelenség nem csupán ritkasága, érdekes látványa miatt volt fontos, hanem tudománytörténeti szempontból is. Az Európai Déli Obszervatórium szervezésében sok ezer amatőr észlelő és középiskolás diák bevonásával újra megmérték a Csillagászati Egységet.
Egészen a XIX. század végéig a Vénusz-átvonulások révén lehetett a legpontosabban meghatározni a Nap–Föld távolságot, vagyis a Csillagászati Egységet. Az 1769-es átvonulásnak magyar jelentősége is van. Ekkor Hell Miksa, Sajnovics Jánossal együtt az észak-norvégiai Vardȏ-szigetéről, a dán király megbízásából figyelhette meg a jelenséget. Több különböző mérés összevetésével meghatározta a Nap–Föld távolságot. Ezt akkoriban többen is megtették, és pontosabb eredmény is volt közöttük, de egyedül Hell Miksa volt az, aki az akkor már nagy tekintélynek számító Lalland-dal szemben kiállt kapott eredményének pontossága mellett.
Ez a rendkívül ritka eseményt teljes egészében látható lesz Kelet-Ázsiában, Kelet-Ausztráliában és Alaszkában. Egész Európában részlegesen lesz megfigyelhető napkeltekor.
A következő Vénusz-átvonulásig pedig egészen 2117-ig kell majd várnunk.
Június 20. – nyári napforduló
A Föld forgástengelye ekkor mutat legjobban a Nap felé, amely közvetlenül a Ráktérítő felett fog delelni. Nyári napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Az északi féltekén a nyári napfordulóig a Nap délről északra halad, utána pedig északról dél felé kezd mozogni, és az év leghosszabb nappalát adja, következésképpen az éjszaka ekkor a legrövidebb. A magyar népi szokások szerint már korábban is fontos ünnep volt, de a kereszténység felvétele óta Szent Iván napjához (éjjeléhez) kötik a nyári napfordulót.
Az Északi-sarkon a Nap állandó magasságon, 23°-on látható, az Északi sarkkörön pedig a Nap középpontja éppen az északi horizonton tartózkodik, anélkül, hogy lenyugodna. Ez az év egyetlen napja, amikor a Nap nem nyugszik le ezen a sarkkörön.
A következő részben: A Mars-rovertől a téli napfordulóig
