Partiscum Mobil Planetárium

A legkisebb Naprendszeren kívüli kőzetbolygó


Minden eddiginél kisebb méretű exobolygót fedeztek fel a NASA Kepler űrtávcsövével. A Földnél mindössze 1,4-szer nagyobb planéta felszínén azonban pokoli viszonyok uralkodhatnak – írja a hirek.csillagaszat.hu.

A NASA által 2009 márciusában útjára indított Kepler űrteleszkóp több mint 3 évig egyetlen égboltterületet figyel folyamatosan, miközben 156 ezer csillag fényességét méri a Földről elérhetetlen pontossággal. A távoli csillagok körül keringő bolygók a csillaguk előtt való elhaladásuk miatt kis mértékben csökkentik annak látszó fényességét, lehetővé téve közvetett megtalálásukat.
A Nap körül keringő űrtávcsőnek ez a kilencedik bolygófelfedezése, azonban eddig egy kivétellel a Jupiterhez és a Neptunuszhoz hasonló óriásbolygókat sikerült találnia. A most közzétett felfedezés, a Kepler-10b, az első kőzetbolygó, ráadásul a Naprendszeren kívül eddig ismert legkisebb planétát jelöli. Mérete mindössze 1,4-szerese a Földének, tömege viszont 4,6-szor akkora, átlagsűrűsége így 8,8 gramm köbcentiméterenként. Ez nagyjából a tiszta vas sűrűségével egyezik meg.
A Kepler-10b mindössze 20 óra alatt kerüli meg központi csillagát, mindezek alapján 20-szor közelebb kering szülőcsillagához, mint a Merkúr–Nap távolság. Ennek megfelelően felszíni hőmérséklete magas, mintegy 1500 Celsius fok, felszínét valószínűleg olvadt láva borítja. A csillag, amely körül az új rekorder bolygó kering, fényes és viszonylag közel van hozzánk, távolsága 560 fényév.
A Kepler-10b mérföldkőnek számít a Földhöz hasonló, lakható bolygók kereséséért folytatott küzdelemben. A bolygó fontos tagja a szuperföldek családjának, paramétereit a legpontosabban ismerjük a kőzetbolygók közül. Egyben előrevetíti a Kepler várható felfedezéseit is, hiszen a NASA-misszió célja a Kepler-10b-hez hasonló, kisméretű, de élet hordozására is alkalmas planéták gyakoriságának mérése a csillagok lakhatósági zónáiban.